Hogy oldanának meg a lányok egy esetleges szerepcserét?

Jégre vitték Tóth Gabit

Sztárpárom a párom
Jégre vitték Tóth Gabit



Nem volt még példa arra a világon, hogy egy jégrevüben élőben énekeljen a darab sztárénekesnője, a korcsolyázó táncosok között. Az 50 éve zárva tartó jégszínház most ezzel az egyedülálló produkcióval nyitja meg kapuit, a jégtánc szerelmesei előtt. A másik főszerepet, a darab producerei érthető módon a csinos és rendkívül szexi Póth Dianára osztották. A november kilencedikei bemutatón tiszteletét teszi a sztárvilág színe-java hiszen a szervezők az érdeklődőkön kívül olyan sztárokat várnak, mint Zimányi Linda, vagy Dukai Regina.


A jégrevü két sztárja csak az abbcenter.com olvasóit avatja be a BÁR című jégrevü kulisszatitkaiba!

Póth Diana és Tóth Gabi exclusív interjú


Próba közben látogattam meg őket, aminek rendkívül örültek, hiszen legalább egy kis időre elhagyhatták a hideg jégcsarnokot. Mindketten remek hangulatban voltak, s a fűtött lakókocsiban kedélyesen, nevetgélve kortyolgatták a kávéjukat. Bár még csak másodszor találkoztak, kívülről már most barátinak látszik a viszonyuk. Mire a beszélgetés végére érünk, már arról váltanak eszmecserét, hogy este megjelölik egymást az interneten megtalálható népszerű barátokat kereső oldalon…


abbcenter: Szerintetek mitől egyedülálló ez a produkció?
Póth Diana: A Bár című darab tulajdonképpen egy zenés utazás időben és térben. A nézőket elkalauzoljuk Rióba, ahol a szamba tüzes ritmusára íródott táncot csodálhatják meg, majd pár perc múlva már New Yorkba érezhetik magukat ahol a swing varázsában gyönyörködhetnek. De az opera szerelmesei sem lesznek csalódottak, hiszen az ő kedvenc dalaik is felcsendülnek egy-egy jelenet erejéig. A produkció egyébként egy két felvonásos jégrevü, amit Edvin Marton világhírű hegedűművész muzsikája tesz még változatosabbá. A jégtánc szempontjából pedig azért egyedi ez a produkció, mert a táncosok korcsolyáznak szólóban, párban, és szinkronban egyaránt. És akkor még nem beszéltünk a darab hang és látványtechnikájáról ami szerintem páratlan. A produkció 26 számból áll és rendkívül szexis hangulatú, mind a tartalmát nézve, mind a ruhák tekintetében. Ezzel azt hiszem, hogy megmagyaráztam azt is, hogy miért lett az előadás címe Bár.
Tóth Gabi: Mikor először beléptem a jégszínházba, a táncosok éppen próbáltak. Úgy éreztem magamat, mintha egy mesebeli világ kellős közepébe csöppentem volna bele. Műfaját tekintve is nagyon szeretem a revüt, de megdöbbentő volt látni azt, hogy a produkció táncosai ezeket a rendkívül nehéz akrobatikus elemeket és az emeléseket nem a talajon, hanem a csúszós jégen csinálják. Pontosan ezért nagy megtiszteltetés volt számomra az, hogy engem kértek fel a fináléban elhangzó dal eléneklésére. Rengeteget gyakorolok azért, hogy minnél tökéletesebben tudjam előadni Rakonczai Viktor dalát. A jégrevü producere úgy érezte, hogy az én mély, szexis hangom passzol leginkább a darab stílusához. Hasonló produkcióban még nem szerepeltem ezért óriási kihívásnak tartom ezt a feladatot. Persze nem a jégen, korcsolyával a lábamon énekelek, hiszen egy esetleges esés tönkre tehetné az egész darabot. Ezért a bemutatóra építenek nekem egy szép kis színpadot.
abbcenter: Megállnátok-e a helyeteket egy esetleges szerepcsere esetén?
Póth Diana: Az ének és a zene, az életem részévé vált, hiszen gyermekkorom óta zenére gyakorolok. A nyilvános énekléssel viszont soha nem próbálkoznék meg, mert őszintén bevallom, hogy egyáltalán nincs hangom.
Tóth Gabi: Mivel balatoni lány vagyok otthon nagyon gyakran korcsolyáztam, aminek az lett a vége, hogy egy jó nagy esés alkalmával eltörtem a kezemet. Ennek ellenére nagyon élveztem azt, amikor a produkció próbáin és a Diával való közös fotózásokon rám adták a korcsolyát.
abbcenter: Most, hogy közeledik a bemutató, már reggel kilenctől este hétig próbáltok. Van-e valami kedves emléketek a felkészülési időszakról?
Póth Diana: Amióta az eszemet tudom korcsolyázom, mégis a produkció próbái során történt velem egy furcsa baleset. Van egy olyan epizód, amikor rá kell, hogy fussak a jégre. Én ezt meg is tettem, a probléma mindössze annyi volt, hogy él védővel. Hatalmasat estem, sokáig hordoztam magamon a baleset nyomait. Ennek ellenére imádtam a próbákat, amiknek köszönhetően, egyáltalán nem okoz nehézséget letáncolnom az előadás kétszer ötven percét. A kedvenc részem a szólóm, de a swing táncot bemutató rész is nagyon közel áll hozzám.
Tóth Gabi: Én nem próbálok napi rendszerességgel együtt a táncosokkal, csak a közös fotózásokon és a finálé jelenetének próbáinál találkozunk. De át tudom érezni Dia balesetét, hiszen a Megasztár című produkció egyik előadásánál megtörtént velem az, hogy felgyulladt alattam a színpad. A tüzet szerencsére hamar eloltották, így nem volt sérültje a kellemetlen incidensnek.
abbcenter: Ha rátok néz az ember, azt állapítja meg, hogy nagyon egyforma a stílusotok. A közös munka során mennyire vált barátivá a viszonyotok?
Póth Diana: A próbák nagyon jó hangulatban teltek, mivel szerintem mindketten belevaló, fiatal, víg kedélyű lányok vagyunk. Még csak másodszor találkoztunk, de nem tartom kizártnak azt, hogy kialakuljon kettőnk között egy szorosabb barátság.
Tóth Gabi: Mindketten nagyon szeretünk bulizni. De amíg én jobban szeretem az olyan helyeket, ahol rock zenét játszanak, addig Dia él hal az RNB és a Hip-Hop zenéért. Ennek ellenére én sem tartom kizártnak azt, hogy tartós maradjon közöttünk a jó viszony.
abbcenter: Ki szorít majd értek a bemutatón?
Póth Diana: Az összes létező barátomat meghívtam már a bemutatóra. Így a családomon kívül Zimányi Linda és Dukai Regina is ott fog ülni, a közönség soraiban.
Tóth Gabi: Mivel jelenleg nincs komoly kapcsolatom értem is a szüleim, a testvérem és a barátaim szorítanak majd.
abbcenter: A bárokba szórakozni járnak az emberek. Nevezzétek meg azt szórakozóhelyet, ahol ti a legjobban ki tudnak kapcsolódni!
Póth Diana: Ha van egy kis szabadidőm esténként a Dokkban vagyok megtalálható.
Tóth Gabi: Nálam pedig egyértelműen a Wigwam a top befutó.
abbcenter: A produkció bemutatójával egyidőben készültök-e még valamire?
Póth Diana: A Bár próbáival párhuzamosan, én már készülök a következő darab bemutatójára is, ami teljesen más jellegű, hiszen a gyermekeknek készül. Azt hiszem nem árulok el nagy titkot azzal, ha elmondom ez a produkció a Pinocció.
Tóth Gabi: Nekem is rengeteg tervem és elfoglaltságom van. Először is szeretném megszerezni a jogosítványt, másodszor a középiskola befejezése után, oktatói diplomát akarok aerobikból és capueiraból.


Albrecht Helga
úton a magasabb tudatosság felé - abbcenter.com

LEGFRISSEBB HASONLÓ VIDEÓK

 

HASONLÓ WEBOLDALAK

 

ABBCENTER LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSAI

  • WWE Pankráció - Pankrációs játékok - adás-vétel, trükkök
  • Juventus FC - Latin Tipp Liga
  • Gitár website - Itt kérhettek dalokat,szöveggel, akkordokkal. Ha tudok, segítek!
  • Képalkotó - Praktikus, hasznos, hatékony megoldások
  • Társadalombiztosítási ellátások - Kérdezz! - Felelek (ha tudok! A válasz tájékoztató jellegű! A témában illetékes szerv hivatalos válaszát nem helyettesíti!)
  • LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSOK
  •